▣ Meditáció (參禪)

▣Zen meditáció (參禪) ⊙A Zen jelentéseA Zen a szanszkrit dhyana (dhyana) szó átírásából származik, amely a zen (禪那) rövidített formája.
Fordításban „tiszta gondolkodásnak” (精慮, nyugodt gondolkodás) vagy „reflexív gyakorlásnak” (思惟修, a gondolkodó elme állapotának folyamatos fenntartása) is nevezik. Vagyis a létezés valóságának átlátásához vezető gyakorlás, amely a tiszta koncentráció (teljes testtel és lélekkel való elmerülés) révén valósul meg, és felismerjük, hogy a végtelen életerő eleve benne van bennünk, és ezt az életerőt felszínre hozva elérjük a szabad akaratú nagy megvilágosodást (大解脫). A Zen nem magyarázható szavakkal vagy intellektuális megértéssel, így a legjobb módszer az, ha saját testünkkel gyakoroljuk, ezt kell megértenünk és meggyőződnünk róla. ⊙Megbánás (懺悔)A megbánás a szanszkrit kṣamā (Ksamaya) szó átírása, amely a canma (懺摩) szó, a can (懺) és a kvai (悔) szó összeolvadásából jön létre. A can (懺) azt jelenti, hogy bevalljuk bűneinket és bocsánatot kérünk, a kvai (悔) pedig azt, hogy megbánjuk a múltbeli hibáinkat és elkötelezzük magunkat, hogy a jövőben nem követjük el őket többé. A megbánás azt jelenti, hogy megbánjuk a múltbeli hibáinkat, amelyek során nem hittünk abban, hogy mi magunk (élőlények) a Buddha magvai vagyunk, felismerjük ezt, és visszatérünk eredeti otthonunkba, a valóságba. Vagyis az a veleszületett vágy, hogy visszatérjünk tiszta, ártatlan eredeti énünkhöz (回歸), megnyilvánul a szívünkben és a tetteinkben. A megbánás általában az elméleti megbánást (理懺, helyes szándékkal üljünk le és vizsgáljuk meg a születés és halál nélküli valóságot, hogy felismerjük: a bűn nem létezett eleve) és a gyakorlati megbánást (事懺, a Buddha tanításainak megfelelően, testünkkel és lelkünkkel imádkozva és fogadalmat téve) jelenti, de az elméleti megbánáshoz a gyakorlati megbánás cselekedetei is kapcsolódnak, és a gyakorlati megbánáshoz az elméleti megbánás szelleme szükséges. Jongmjong mester (영명선사) azt mondta: „Aki el akarja érni a megvilágosodás útját, annak mindenképpen gyakorolnia kell a gyakorlati megbánást. Testünkkel és lelkünkkel imádkozzunk a Buddhához, sírjunk, mint az eső, és őszintén imádkozzunk, akkor részesülni fogunk a Buddha kegyében, mintha a lótusz virágzana a napfényben.” A Hatodik Ősmester (六祖大師) azt mondta: „A can (懺) az ostobaság, a hiúság, a hiábavalóság, a sértés és az irigység miatt érzett bánat, amelynek során megbánjuk a múltbeli rossz cselekedeteinket, hogy azok ne történjenek meg többé. A kvai (悔) azt jelenti, hogy óvakodunk a könnyen elkövethető hibáktól, előre látjuk azok vétkességét és elhatározásra jutunk, hogy nem követjük el őket többé.” Azt is mondta: „Ne essünk a pillanatnyi mohóság és ostobaság csapdájába. Megbánjuk a múltban elkövetett rossz cselekedeteinket és ostobaságunkat, kérjük, hogy tűnjenek el teljesen és ne térjenek vissza többé. Ne essünk az irigység csapdájába. Megbánjuk a múltban elkövetett rossz cselekedeteinket és irigységünket, kérjük, hogy tűnjenek el teljesen és ne térjenek vissza többé.” És folyamatosan vizsgáljuk meg magunkat, menjünk a Buddha elé és bánjuk meg és tegyünk fogadalmat. Ezt a megbánást folytatni kell mindaddig, amíg a kapzsiság, a hazugság és a butaság létezik a világon. Az igazságos életbe való visszatérés vágyát, a megbánás szellemét nem szabad elveszítenünk, hanem a mindennapjaink részévé kell tennünk.
Forrás: https://myear.tistory.com/954 [Tina történetei: Tistory]